Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Keresés az oldalakon
Radó Antal Könyvtár
Híres móriak
Olyan személyek életrajzát gyűjtöttük itt össze, akik Móron születtek (pl. Wekerle Sándor, Radó Antal, dr. Zimmermann Ágoston), Móron fejtették ki tevékenységüket (pl. Nagy Benedek) vagy életük egy szakasza Mórhoz kötődött.
Az oldalt feltöltése folyamatban van... Egy kis türelmet kérünk!
Nagy Benedek
Radó Antal
Wekerle Sándor
Dr. Zimmermann Ágoston
Nagy Benedek Illésházán, pedagógus család gyermekeként született 1941. március 15-én. Miután 1947-ben családját kitelepítették a Felvidékről, iskolás éveit már a Kisalföldön, Rábapordányban töltötte. A középiskolát a Pápai Tanítóképzőben végezte. Itt Cziráki Lajos festőművész, aki osztályfőnöke és rajztanára is volt, a művészetek felé irányította. A középiskola elvégzése után két évig Rábacsanakon tanított, majd 1961-től 1963-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt szobrász szakon. Mestere Szabó Iván volt. Az ezt követő évekből a Zalaegerszeghez kötődő Egervári Művésztelepet tartja fontosnak és meghatározónak.
1964 óta Móron él, ahol először iskolában tanított. Éppen abban az időszakban, amikor a magyar hivatásos művészek megrendelési hiánnyal küszködtek, Nagy Benedek feladta a biztosnak számító pedagógus pályát, és szabadúszó szobrászként kezdett dolgozni. Emellett kezdettől fogva foglalkozik szakkörök és művészi közösségek létrehozásával is. Az 1980-as évek elején kezdeményezője és részese volt Mór város építészeti arculata formálásának. Ennek eredménye, hogy Mór megőrizhette bensőséges, kisvárosi jellegét, hangulatát. Városképet formáló elképzelései megvalósulhattak Móron felállított köztéri szobraiban és azok közvetlen környezetének kialakításában egyaránt. Ezek az alkotások Mór belvárosának olyan sajátos és vonzó arculatot adtak, hogy a hozzáértők a kisvárost a „Fejér megye Szentendréje” jelzővel illetik.
Alkotói palettája széles: kisplasztikákat, érmeket és köztéri kompozíciókat (emlékműveket, emlékszobrokat, portrékat, domborműveket) is készít. Mintegy 40 településen – városokban és falvakban – láthatóak országszerte magas színvonalú, igényes munkái, amelyek szakmai tudása mellett a művész emberségét is hirdetik. Kisplasztikáit és érmeit, sőt a köztéri szobrait is saját maga kivitelezi, ami biztosítja a művek minőségét.
Az 1990-es évek elejétől Nagy Benedek – válaszul az országos közművelődési helyzet hanyatlására – megalapította a móri Képző és Iparművészeti Szabadiskola Alapítványt, amely különböző (rajz, festészet, kerámia és bronzöntő) művészeti táborok keretén belül ad otthont Fejér megye művészeinek. A Szabadiskolában nemzetközi szimpóziumok szervezése révén is megvalósult Nagy Benedek álma, az a reneszánszba visszanyúló képzőművészeti forma, ahol a mester és a tanítványok egy műhelyben együtt tevékenykednek.
Források:
http://www.mor.hu/index.php?L=hu&P=12&M=45&ID=161
http://www.aphelandra.hu/hu/dijazottak.htm
Nagy Benedek. Válogatás Nagy Benedek szobrászművész munkáiból (Budapest: T-Art Alapítvány, 2010)
Radó Antal író, költő, műfordító és irodalomtörténész 1862. június 29-én Móron született, ahol édesapja tanító volt, de néhány év múlva a család Szombathelyre költözött. Radónak már 1876-tól jelentek meg versei szombathelyi és egyéb vidéki lapokban. Korán kezdett idegen nyelveket tanulni. 1879-ben társszerkesztője lett a „Honpolgár” című lapnak, amelyben magyar költők verseit fordította németre.
1879-től a Budapesti egyetem bölcsészettudományi karán tanult, 1883-ban tanári és bölcsészdoktori diplomát szerzett. Közben hírlapírással is foglalkozott, belépett a „Függetlenség” című napilap szerkesztőségébe, és más budapesti lapoknak is írt irodalmi tanulmányokat. Később a „Pester Journal” hasábjain jelentetett meg irodalmi és színházi cikkeket.
1881-ben a Kisfaludy Társaságban bemutatták egyik műfordítását, Tasso Megszabadított Jeruzsálem című művének néhány énekét. A társaság ezután felszólította az egész eposz lefordítására. Ezután a „Budapesti Szemle” közölni kezdte a műfordításait, és az Operaház számára is végzett dalműfordítást. 1883-tól a „Magyar Újság”, és a „Pesti Hírlap” szerkesztőségében dolgozott, majd Rómába utazott, ahol nyolc hónapot töltött, hírlapírással keresve a kenyerét. Hazatérve a budapesti tanárképző-intézet gimnáziumában volt gyakorló tanár, majd 1895-ben belépett az országgyűlési gyorsirodába, ahol 1899-től revizori rangban működött.
1887-ben megnősült, és ezután szakított a napi zsurnalisztikával, viszont a perzsa nyelvet kezdte tanulni. 1891-től a „Magyar Könyvtár” című könyvsorozat, 1901-től pedig a „Remekírók Képes Könyvtára” szerkesztője. 1885 és 1922 között a képviselőház gyorsíró irodájának munkatársa, majd vezetője volt.
Radó Antalt elsősorban a műfordítás terén kifejtett munkásságáért a Kisfaludy Társaság 1895-ben rendes tagjának választotta. A velencei tudós társaságnak (Istituto Veneto) 1889-től volt levelező-tagja, 1897-ben az olasz korona-rend lovagja lett. Egyik megalapítója volt az „Otthon” irodalmi és hírlapírói körnek, melynek három évig titkári, majd nyolc évig főtitkári tisztjét is viselte. A budapesti olasz körnek (Circolo Italiano) alapításától megszűntéig elnöke volt. 1926-tól a Magyar PEN Club igazgatóságában tevékenykedett alelnökként. 1844. november 22-én öngyilkos lett.
Több verskötete, néhány irodalomtörténeti, verstani és műfordításelméleti munkája jelent meg. Széles körű műfordítói munkásságot fejtett ki, többek között Firdauszi, Petrarca, Ariosto, Shakespeare, Corneille, Schiller, Leopardi, Musset műveiből fordított magyarra. Könyvei: A magyar műfordítás története (Bp., 1883); Az olasz irodalom története (I – II., Bp., 1896); Dante (Bp., 1907); A fordítás művészete (Bp., 1909); A magyar rím (Bp., 1909); Idegen szavak szótára (Bp., 1910).
Források:
Magyar életrajzi lexikon:
http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC12527/12598.htm
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái:
http://mek.niif.hu/03600/03630/html/r/r20972.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rad%C3%B3_Antal
Wekerle Sándor, Magyarország első polgári származású miniszterelnöke, a dualizmus korszakának elismert politikusa és legismertebb pénzügyi szakembere volt. Családja Württembergből származott. Édesapja a Lamberg-uradalom első tiszttartója volt.
Wekerle Sándor 1848. november 15-én született Móron. Erős, élénk és eszes gyermek volt. Édesapja 4 éves korában elvitte a móri kapucinusokhoz, hogy kissé fegyelmezzék. A gyermek remekül elszórakozott az előadások hallgatásával. Amikor később rendes tanuló lett, könnyen ment számára a tanulás.
Tizenegy éves korában édesapja beíratta Székesfehérváron a ciszterci rend gimnáziumába. Sándor itt is tehetséges és szorgalmas tanuló volt, minden évfolyamot kitűnő eredménnyel végzett. 1867-ben az érettségi vizsgát szintén kitűnően teljesítette. Bár az orvosi pálya vonzotta, a családja ennél nagyobb reményeket táplált vele kapcsolatban. Egyik tanára azt jövendölte, hogy Sándorból miniszter lesz, és rábeszélte a családot, hogy jogásznak küldjék. Így 1867-ben a fiatalember Budapesten beiratkozott a jogi karra.
Az egyetemi tanulmányok befejezése után, 1870-ben Wekerle megnősült. Élete párja parnói Molnár Gizella lett. Hivatali pályáját is ugyanabban az évben a pénzügyminisztériumban kezdte meg segédfogalmazóként. Az évek során a minisztérium több osztályán megfordult széles körű tapasztalatokat szerezve a különböző szakterületeken. Azt tartották róla, hogy nincs a minisztériumnak még egy olyan tisztviselője, aki annyi ismerettel rendelkezne, és olyan tájékozott lenne, mint ő.
Wekerle Sándor gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1874-ben miniszteri fogalmazóvá, 1879-ben miniszteri titkárrá, 1881-ben osztálytanácsossá, 1884-ben pedig miniszteri tanácsossá nevezték ki.
Magyarországon a gazdasági életben az 1860-as évek fellendülése után gyors visszaesés, hanyatlás következett be. Az ország adórendszere elavult volt, az államnak nem volt hitele, a pénz értéke állandóan ingadozott, és nem volt senki, aki a kivezető utat megtalálja. Tisza Kálmán miniszterelnök belátta, hogy a pénzügyi gazdálkodás területén változtatni kell, ezért a pénzügyminisztérium legtehetségesebb tisztviselőjét, Wekerle Sándort előbb a pénzügyminiszter munkatársául rendelte, majd 1887-ben maga mellé vette államtitkárnak. Végül 1889 áprilisában pénzügyminiszterré nevezte ki.
Wekerle véget vetett a kapkodásnak a pénzügyek terén. Tiszával közösen egy átgondolt, biztos tervet készített, ami megteremtette az államháztartás egyensúlyát. A pénz-és adórendszert átalakította, célul tűzte ki a kiadások visszaszorítását és a bevételek fokozását. Emellett a gazdasági fejlődés fellendítését tekintette fő feladatának, és gondot fordított az ipar és a közlekedés fejlesztésére is.
Az adózás terén leginkább célravezetőnek a fogyasztási adók rendszerének tökéletesítését tartotta, amivel gyors eredményt lehetett elérni. Valóban a szesz- és a cukoradó teljes átalakításával azonnal a bevételek jelentős növekedését érte el. A dohány- és a sójövedék törvényi módosítása által pedig további emelkedést sikerült megvalósítani.
Az állami adósságok ügyében két alkalommal hajtott végre konverziót. Az 1887. évi első konverzió az államháztartás egyensúlyba hozatalát szolgálta az állami kiadások oldaláról. Az 1892-ben indított második konverzió a valutareformmal függött össze. Ennek keretében az Osztrák–Magyar Monarchia áttért az ezüstalapú pénzrendszerről az aranyalapúra, és megszületett az új, értékállóbb valuta, a korona, amelyet külföldön is bizalommal fogadtak. Wekerle Sándor intézkedései megszilárdították az államháztartást, és az így létrejött pénzügyi egyensúly az első világháború kitöréséig megmaradt.
1892 novemberében a király Wekerle Sándort bízta meg kormányalakítással. Képviselőházi bemutatkozó programbeszédében három fontos célt tűzött ki. Elsőként a pénzügyek konszolidálását, az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem és a közlekedés fejlesztését. Másodikként az igazságügyi politika terén új törvényeket és egy közigazgatási bíróság létrehozását. Harmadikként egyházpolitikai célokat is megjelölt: a vallás szabad gyakorlását, az izraelita vallás törvénybe iktatását, valamint az állami anyakönyvezést és a polgári házasságot.
Első miniszterelnöksége főként az egyházpolitikai harcok jegyében telt. Lényeges pontokat alkottak az állami anyakönyvezés és a polgári házasságkötés kérdései. Korábban az anyakönyveket az egyházak vezették. A születési anyakönyvek vezetésénél gyakoriak voltak a tévedések, a házasságkötésre vonatkozó kérdéseket pedig az egyházjogok szabályozták, ezért ahány felekezet volt, annyiféle házasságjog létezett. Wekerle célja ennek a zűrzavaros helyzetnek a megoldására az anyakönyvvezetés állami kézbe adása volt. Az egyházpolitikai törvényjavaslatok elfogadtatása csak hosszas huzavona után sikerült, mert a főrendiház többször is elvetette azokat.
Az egyházpolitikai csatározások miatt a kormány és az uralkodó viszonya megromlott, ezért Wekerle 1894. június 1-jén lemondott a miniszterelnökségről. Azonban az egész ország a lemondott kormány mellé állt, Wekerlét pedig több városban díszpolgárrá választották. Ezért június 9-én az uralkodó ismét őt bízta meg a kormányalakítással. Ezután végre sikerült egyházpolitikai törvényjavaslatait elfogadtatnia. Mivel a kormány és az uralkodó közötti viszony eközben tovább romlott, Wekerle Sándor másodszor is benyújtotta lemondását.
Ezután tíz évig kormányváltások követték egymást. Wekerle Sándor ebben az időszakban sem tétlenkedett. Az ország még az ő első miniszterelnöksége idején megkezdte a felkészülést a honalapítás ezeréves évfordulójának méltó megünneplésére. Az ünnepi programsorozat lényeges része volt a millenáris kiállítás megrendezése. Ebben Wekerle aktívan közreműködött a zsűri elnökeként. Az előkészítő munkálatokat számos ötlettel segítette. Az ő közreműködésével gyarapodott, épült és szépült a főváros.
Wekerle Sándort 1896-ban kinevezték a frissen megalakított Közigazgatási Bíróság első elnökévé, amely tisztséget 1906-ig, következő miniszterelnöksége kezdetéig viselt. Szintén 1896-tól vezette az akkor megszervezett Országos Ipartanácsot is. Mindezek mellett az 1883-ban alakult Országos Kaszinó első ügyvezető igazgatója is volt majdnem három évtizeden keresztül. Magánemberként a gazdálkodásban keresett hasznos elfoglaltságot. Pusztaszentdánoson megvásárolt egy hanyatló kúriát a hozzá tartozó birtokkal, ahol rövid idő alatt virágzó mintagazdaságot teremtett. A gazdálkodásban nagy örömét lelte.
1906-ban az egymást váltó kormányok sikertelensége után az uralkodó figyelme ismét Wekerle Sándorra irányult. Az első miniszterelnöksége idején a közép- és a munkásosztály körében is nagy népszerűséget kivívó Wekerle nem volt Ferenc József számára szimpatikus, mégis félretette az iránta érzett ellenszenvét, mert Wekerle politikai múltja, jelleme, szellemi képességei és rátermettsége biztosítékot jelentett számára, hogy az ő kormányzása alatt semmiféle kalandorpolitika nem fog érvényesülni, és az országot előreviszi a haladás útján.
Az 1906-ban Wekerle Sándorral az élén megalakult koalíciós kormány azonban nem volt könnyű helyzetben. A koalíciót alkotó, különböző politikai felfogást valló pártok összefogására és közös munkára bírására Wekerlén kívül nem is lett volna képes senki. Ő a miniszterelnöki programbeszédben elsősorban pénzügyi stabilitás, általános választójogot, gazdasági és kulturális fejlődést célzó intézkedéseket ígért. Hangsúlyozta a mezőgazdaság és az ipar fejlesztésének szükségességét, valamint az adó- és a valutareform befejezésére is ígéretet tett.
1910-ig tartó második miniszterelnöksége idején Wekerle megvalósította a kor gazdasági viszonyaihoz igazodó adóreformját. Ennek keretében a jövedelemadóról szóló törvény az adóterheket az adózók között arányosabban és igazságosabban osztotta el. A gazdagabbak vállára nagyobb terhet rakott, míg a legszegényebb rétegeket teljesen mentesítette az adózás alól.
Emellett Wekerle szociális reformokat is elindított. Az 1980-as években megindult ipari fejlődés munkások tömegeit vonzotta Budapestre, akiknek a főváros nem tudott megfelelő számú lakást biztosítani. Wekerle kezdeményezésére kezdődött meg 1909-ben Kispesten egy munkás lakótelep építése, amellyel a miniszterelnök a munkások lakásgondjain és életviszonyain szeretett volna javítani. Második kormányzásának további korszakos szociálpolitikai intézkedése volt a munkások betegség és baleset esetére történő kötelező biztosítása. Ugyancsak a koalíciós kormány időszakára esett a szénbányászat részbeni államosítása is. Ennek célja az volt, hogy a gyors ipari fejlődés miatt az ország növekvő szénszükségletét kellő mennyiségben és reális áron lehessen kielégíteni. Azt természetesen Wekerle nem láthatta előre, hogy a trianoni békekötés következtében az államosított nagy bányákat később sajnos zömmel elveszítettük.
Végül a Wekerle vezette koalíciós kormány az ígért programját a kormányon belül mutatkozó széthúzás és a pénzügyi nehézségek ellenére is megvalósította. Azonban a belső ellentétek, valamint a függetlenségi párt kettészakadása miatt Wekerle 1909-ben kétszer is lemondott a miniszterelnökségről, amit az uralkodó nem fogadott el. Végül 1910 januárjában megkapta a felmentését. Ezután teljesen visszavonult a politikától. Bár kiváló képességei miatt már előre látta a nemzetre leselkedő veszélyeket, nem figyeltek a szavára. Távolról figyelte csak a politika alakulását, és közben dánosi birtokán gazdálkodott.
Az ország élén ismét kormányok váltogatták egymást. 1914-ben kitört a világháború, amibe Magyarország a Monarchia részeként lépett be. 1916-ban meghalt Ferenc József. Utóda, a jóindulatú, de gyenge IV. Károly lett. A külügyi viszonyok egyre súlyosbodtak, de a határokon belül sem volt jobb a helyzet. Mindezt tetézte a háború által meggyötört és megtizedelt alsóbb néposztályok körében az Oroszországban diadalmaskodó bolsevizmus eszméjének csábítása.
A nemzet válságos időket élt meg, és most sem akadt senki, aki úrrá tudott volna lenni a helyzeten. Az uralkodó és a közvélemény bizalma ekkor ismét az idős Wekerle Sándor felé fordult. Wekerle, aki már nem szándékozott visszatérni a politikába, látva a kétségbeejtő, megoldhatatlannak tűnő helyzetet, nem akarta elvállalni a megbízatást. Hazaszeretete és a Monarchiához fűződő érzelmi kötődése miatt azonban mégis megtette, és 1917. augusztus 20-tól, a háborús időszakban tizennégy hónapon át vezette a magyar kormányt.
Belpolitikai programjának legfőbb kérdése a választójogi reformjavaslat volt, ám az ezzel kapcsolatos parlamenti csatározások a végtelenségig húzódtak. Közben az országon belül a társadalmi és politikai elégedetlenség egyre nőtt, gyakorivá váltak a sztrájkok és a katonai lázadások. A belpolitika legsúlyosabb jelensége a hazai nemzetiségek erősödő önállósodási mozgalma volt. A háború elhúzódása, a nagy vér- és pénzáldozatok felemésztették a lakosság tűrőképességét. Wekerle három alkalommal is megpróbált lemondani, sikertelenül. Kétségbeesett próbálkozásai eredménytelenek maradtak, nemhogy a közelgő katasztrófát nem volt képes meggátolni, de még a pártok közötti együttműködést sem tudta megvalósítani. Ezért 1918. október 24-én végleg benyújtotta a lemondását, amit a király el is fogadott.
Napok múlva kitört a forradalom. Tisza Istvánt október 31-én fegyveres katonák meggyilkolták. Az idős és beteg Wekerle barátai figyelmeztetése ellenére sem menekült vagy rejtőzött el, bár őt is veszély fenyegette. Magányosan, visszahúzódva élt, ismerősei is elkerülték, akik pontosan tudták, hogy az új hatalom nem szimpatizál vele. A tanácsköztársaság kikiáltásának másnapján aztán valóban bekövetkezett a baj. A kormányzótanács letartóztatta és a kőbányai gyűjtőfogházba zárta Wekerle Sándort, aki egész közéleti pályafutása során minden gondolatával és cselekedetével az egész társadalom érdekeit képviselte, és akinek szociális intézkedéseit a külföld is csodálattal figyelte. Két hónap múlva a Park Szanatóriumba szállították át, ahol már jobb körülmények között tölthette a bezártság napjait. A proletárdiktatúra bukása után kiszabadult ugyan, de az elmúlt hónapok megviselték szervezetét, súlyos cukorbetegsége is sokat romlott a fogság alatt.
Az 1920-as év elején korábbi választói kérésének engedve még elindult a képviselőválasztáson, a belváros országgyűlési képviselőjelöltjeként, de alulmaradt ellenjelöltjével szemben. 1920-ban megválasztották az Országos Közművelődési Tanács, 1921-ben pedig a Pénzügyi Tanács elnökévé. Ennek a megbízatásának Wekerle már nem sokáig tudott megfelelni, mert a nyár folyamán egészségi állapota rohamosan tovább rosszabbodott, majd augusztus 26-án, 73 éves korában elhunyt. A Tudományos Akadémia csarnokában ravatalozták fel, majd a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.
Források:
Görög Staub Károly: Wekerle Sándor élete, küzdelmei és alkotásai, 1848-1921. Emlékezéseim (gépirat)
Görög Staub Károly – Patay Géza: Wekerle Sándor (Budapest: Helikon, 2011)
Vargáné Kocsis Mária: Városunk szülötte Wekerle Sándor (Mór: RAVK, 1992)
Dr. Zimmermann Ágoston életrajza
Zimmermann Ágoston állatorvos, bölcsészdoktor és egyetemi tanár Móron született 1875. december 3-án. Édesapja a Burgenlandból származó Zimmermann Mihály, a mezővárosban állomásozó huszárezred állatorvosa, édesanyja pedig a helybeli Szaczker Terézia volt. A család még Ágoston kisgyermekkorában, édesanyja korai halála után a fővárosba költözött.
Középiskolai tanulmányait Budapesten az Evangélikus Főgimnáziumban végezte, annak a fasori gimnáziumnak a jogelődjében, ahol több világhírű tudósunk, sőt Nobel-díjasunk is tanult. Eminens diák volt.
Állatorvosi tanulmányait Budapesten fejezte be 1895-ben, ezután tanársegéd, majd hamarosan segédtanár lett. 1903-ban bölcsészdoktori oklevelet, 1910-ben pedig a Tudományegyetem bölcsészeti karán összehasonlító anatómia és fejlődéstan tárgykörből egyetemi magántanári képesítést szerzett. Ezután az Állatorvosi Főiskolán lett az anatómia és fejlődéstan professzora; ott működött 1946-ig, továbbá a budapesti Tudományegyetem állattani tanszékét is vezette.
1922-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1935-ben rendes tagja lett. 1942-ben az MTA tiszteletbeli tagjává választották. 1933-ban az Állatorvosi Főiskola, 1939-ben pedig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora lett. Több magas kitüntetésben részesült, 1926-ban a Természettudományi Társulat állattani szakosztálya elnökévé választotta, majd 1937-ben a Természettudományi Társulat elnöke lett.
Elsőrendű feladatának az oktatómunkát tekintette. Tehetséges és népszerű tanár volt, előadásait és bonctermi demonstrációit legendás hírnév övezte. Számos tankönyvet is írt. Ezekkel, valamint szaklapokban közzétett több száz tudományos értekezésével nemzetközi hírnevet vívott ki magának. Tudományos tevékenysége pedig az anatómia, a szövettan és a fejlődéstan szinte valamennyi területére kiterjedt.
Zimmermann egyik nagy erénye volt a kötelességtudat és a következetesség. A háború után kényszernyugdíjazták. Szolgálatának teljesítése alól ugyan felmentették, de ő ennek ellenére a tudományos élet aktív tagja maradt. Dolgozott íróasztala mellett szinte haláláig. Nyugdíjas évei alatt is számtalan tudományos munkája készült el. 1949-ben az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 1957-ben életműve elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.
Budapesten hunyt el 1963. október 6-án, sírja a Farkasréti temetőben található. Születésének 100. évfordulóján Budapesten mellszobrot, szülőházán pedig emléktáblát állítottak tiszteletére. Móron, egykori szülőháza előtt a városi önkormányzat és a Magyar Állatorvosi Kamara Fejér megyei szervezete állíttatott domborművet.
Tankönyvei:
1. A ló ujjának anatómiája (1909)
2. A tejmirigy összehasonlító anatómiája (1911)
3. Anatómiai gyakorlatok háziállatokon (1911, Zimmermann G. társszerzővel, 1943)
4. Fejlődéstan (1917, 1922. Zimmermann G. társszerzővel, 1945)
5. Háziállatok anatómiája (1920, 1923. Zimmermann G. társszerzővel (1939)
6. Háziállatok anatómiájának kézi atlasza (1922, Zimmermann G. társszerzővel 1942).
Források:
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2000/0048/kronika/kronika.html
http://www.kfki.hu/physics/historia/historia/egyen.php?namenev=zimmermann&nev5=Zimmermann+%C1goston
http://kirandulastervezo.hu/celpont/mor/dr-zimmermann-agoston-emlekhely
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/zimmermann_agoston_szuletesnapja__1875
http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2006/22/101
http://library.univet.hu/sirok/node142.html
